Sokszor belefutottam már abba, hogy gazdagabb NBI-es történelemmel bíró magyar klub szurkolója azon viccelődött, hogy nálunk egy Csordás Csaba vagy egy Némedi klublegenda lehet. Arról nem is beszélve, hogy a múltunk mindig vicc tárgya. Lehet pár éve vagyunk csak az NBI-ben, de vannak nagy egyéniségeink. Tökéletes példa erre Czéh Laci, akit születésnapja alkalmából szólaltattam meg.

Hogy emlékszel vissza a kezdetekre?

1978-ban kezdődött minden, majd szépen végigjártam a korosztályos szamárlétrát Kecskeméten, 1986 és 1988 között játszottam a felnőttben. Az első évben még nem, de a másodikban sikerült feljutnunk az NBIII-ból. Felejthetetlen élmény az osztályozók hangulata akár a Kazincbarcika, akár a Debrecen ellen. Legalább 7-8 ezer szurkoló előtt játszottunk, de ki kell emelni a kecskeméti derbiket is. Egy KSC-KTE meccsen akár 10 ezer ember is összejött, a régi pályán még a fákról is lógtak az emberek.

Ezek után kerültél Pécsre és szép sikereket értél el az NBI-ben több klubbal is, mit emelnél ki?

Pécsen az első évben még csere voltam, később lettem alapember. Kupát nyertünk és kijutottunk a nemzetközi porondra, a Manchester Uniteddel játszhattunk. Akkor olyan játékosai voltak az angoloknak, mint Pallister, Robson, McClair vagy Ince, az Old Traffordon pályára lépni pedig leírhatatlan. Utána harmadik helyen zártunk, jöhetett a Matthias Sammer fémjelezte Stuttgart. Itthon egy 2-2-re jók voltunk, idegenben viszont nem bírtunk velük. Két évet töltöttem ezután a Vidinél, ahol szerintem nem értük el a maximumot. Ennek az is oka volt, hogy hiába volt egy erős középpályánk, sérülések miatt nem tudtunk tartósan együtt pályán lenni. Sallói Pistával például nagyon jól megértettük egymást, de az említett dolgok miatt ezt nem mutathattuk meg elégszer.

Jött a Fradi, ahol egy évet töltöttél, de a szurkolókban pozitív és negatív értelemben is mély nyomokat hagytál. Mi lehetett ennek az oka?

Amikor a Fradi hívott az kihagyhatatlan lehetőségnek bizonyult. Egy nagyon erős csapatba kerültem, ahol erkölcsileg és anyagilag is minden adott volt a sikerhez. Megnyertük a bajnokságot, a kupát és a szuperkupát is, a kritikusabb szurkolók inkább a zöld-fehér szívet hiányolták belőlem. Ezt sosem tagadtam, nem voltam úgy fradista, mint mondjuk egy Lipcsei, viszont a pályán mindent megtettem a sikerért. Ráadásul egy olyan csapatban játszottam, ahol olyan konkurenciám volt, mint Keller, Lipcsei, Lisztes vagy Páling.

Hat évet töltöttél Izraelben, nem kerestek esetleg más erősebb bajnokságokból ekkoriban?

Spanyolországból érdeklődtek irántam amikor a Videotonban játszottam, de szalagszakadást szenvedtem és 3 hónapra kidőltem, így a szerződtetésem is kútba esett. Az izraeli bajnokság is erősnek számított, elég csak a hazai játékosok nevét sorolni. Eyal Berkovic, Haim Revivo vagy éppen Yossi Benayoun is otthon játszott még a 90-es években és később mindannyian szép karriert futottak be topligákban is.

Akkoriban sok magyar játszott Izraelben, nagy volt az összetartás?

Olyan időszak is volt, amikor 14-en játszottunk ott. Nagyon szerették a magyarokat és ezért nem is panaszkodhattunk semmire. Elég sorolni a neveket: Végh Zoli, Halmai Gabi, Sándor Tomi, Sallói Pista, Hamar Pista, Véber Gyuri, Pisont Pista, Hámori Feri. Kis túlzással egy magyar válogatott is összejöhetett volna a kintiekből. Egyébként engem nagyon szerettek, mert amikor a család hazament, akkor én főztem rájuk sokszor.

Apropó válogatott. Két barátságos meccs jutott neked, lehetett volna több is?

Akkoriban nagyon komoly nevek játszottak a posztomon. Détári Döme, Illés Béla hogy csak a legnagyobbakat mondjam. El kell ismernem, jobbak voltak nálam, így nincs bennem semmi keserűség.

2001-ben jöttél vissza és a többek között Váczi, Gyánó, Kalina fémjelezte csapat közel is járt a feljutáshoz. Mi lehetett az oka, hogy utána sokáig ez álomnak tűnt?

Kiprich idejében is jók voltunk szerintem, de utána alapvetően szűkítette a lehetőségek körét Jámbor Úr távozása a Vasashoz. Egészen addig amíg a mostani tulajdonosok át nem vették a csapatot hiányzott az ehhez szükséges háttér.

Belekóstoltál az edzői pályába is pár meccs erejéig, amikor Tomiszlav Szivics először távozott Kecskemétről, most játékosmegfigyelőként segíted a klub munkáját. Melyik fekszik jobban?

Az edzői pályán úgy éreztem magam mint tű a szénakazalban, be kell vallanom, jelenleg nem vonz a dolog. Igaz soha nem mond, hogy soha. A mostani feladatomat nagyon élvezem és fekszik is nekem érzésem szerint. Fiatal tehetségeket kell felkutatnom a KTE számára, hiszen kitűzött cél, hogy rájuk épüljön a jövő kecskeméti csapata.

Elégedett vagy a karriereddel, vagy maradt hiányérzeted?

Úgy érzem az akkori lehetőségek mellett a maximumot hoztam ki. Bajnokságot nyertem, légiósnak állhattam és a válogatottig is eljutottam. Mindent elértem, amire esélyem volt.

A teljes interjú a kecskemtite.hu oldalon érhető el ide kattintva!